Kifújolták Trumpot, amint megjelent a kivetítőn egy baseballmeccsen – videó
Többen azt is skandálták, hogy "csukják le!"
Többen azt is skandálták, hogy "csukják le!"
A first lady szerint nem volna szabad, hogy a fiatalok is hozzájussanak, mert a termék veszélyes.
Bort, palacsintát, tortát, mézet és kozmetikai termékeket is elneveztek már róla, de szobra még nem volt a first ladynek. Mostanáig.
Családon belül megoldják: Stephanie Grishamben állítólag Trump megbízik, kedveli őt, ezért őt választotta a lemondott szóvivője helyére.
Társadalmi ügyek támogatása és a reprezentálás mellett ruhapróbák, közéleti botrányok és politikai feladatok is kijutnak a first ladyknek. Legutóbb Michelle Obama mesélt erről, de aligha akadt first lady a világon, aki ezeket megúszta volna.
Több mint 80 millió forintnak megfelelő dollárt kell fizetnie.
A first lady ismét megmutatta, hogyan fest majd a Fehér Ház karácsonyi dekorációja. Azt egyelőre nem tudjuk, melyik horrorból vették a díszletet.
Elvileg csak a két pulyka egyike kapott volna kegyelmet, ám az amerikai elnök, akárcsak tavaly, idén is mindkét pulykát kegyelemben részesítette.
A majd 6 méter magas fenyőt ma szállították le.
Menesztették a Fehér Házból Mira Ricardelt, a nemzetbiztonsági tanácsadó helyettesét, egy nappal azután, hogy Melania Trump a nyilvánosság előtt szorgalmazta elbocsátását.
Sajtóértesülések szerint Melania Trump emberei az afrikai körútja során vesztek össze Trump helyettes nemzetbiztonsági tanácsadójával.
Tíz perccel a felszállás után visszafordították az amerikai first lady repülőjét.
Az elnök teljesen kisajátította a közös esernyőt.
Azt mondta, túl sok a dolga, nem ér rá az ehhez hasonló pletykákkal foglalkozni.
A világ legtöbbet zaklatott emberének nevezte magát az amerikai first lady, de ő is tudja, hogy a legtöbben szkeptikusan fogadják, amikor az online zaklatás ellen áll ki.
A first lady Egyiptomban járt, és azt mondta, mindig őszintén megmondja a véleményét az elnöknek, és jó tanácsokkal is ellátja.
A szlovén művész nem tiszteletből állította, inkább a populizmus veszélyeire akarja felhívni a figyelmet.